Kik vagyunk

Kik vagyunk
kik_vagyunk_bg
Silmama logó

Az én történetem

Rólam

Kétgyermekes gyakorló anyuka vagyok. Első gyermekem születése után szembesültem a mindennapi élet és a gyermekgondozás összeegyeztetésének nehézségeivel.

Mindenképpen szoptatni szerettem volna a fiamat, így sokféle praktikát kipróbáltam, hogy az ügyeimet is elintézzem és a gyermekemet anyatejjel tápláljam. Folyton rohantam, de így sem sikerült mindig elintézni a dolgokat két etetés között. Rengeteg tejem volt, és ha az étkezést üvegből oldottuk meg, kellemetlenül éreztem magam a feszítő érzés miatt. Arról nem is beszélve, hogy a lefejt tejet hűteni, majd melegíteni kellett, ami szintén nehézkes volt. Jött tehát a kocsiban szoptatás, bujkálás, pelenkás, takarós megoldás, de egy éhes gyerkőccel nem könnyű ezt megvalósítani.

Sokat utaztam gyerekestől és figyeltem, hogy máshol a világban az édesanyák ezt hogyan oldják meg. Rátaláltam a megoldásra, és ma már nem okoz gondot a
szoptatás, mert a szopikendőt használom. A kendő segítségével bárhol megoldjuk a szoptatást, és ettől a kisfiam és én is boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk.

A sikeren felbuzdulva tovább vadásztam az életemet megkönnyítő kiegészítőket. Ahogy a gyermekem nőtt folyton új megoldandó problémákkal találkoztam, így nem adtam – nem adhattam – fel.

Kérlek, nézz körül az oldalamon, és válogass a praktikus baba – mama megoldások közül.

Nektek írtunk

Mit tehetsz a sikeres szoptatásért? Mindenki egyetért a csecsemők szoptatásának megkérdőjelezhetetlen előnyeivel. Egyetlen tápszer sem lehet jobb a természetes tápláléknál, hiszen az anyatej összetétele a baba növekedésével fokozatosan úgy alakul…

Emlékszel még mi volt az ovis jeled? A legtöbbet rajzolt jeleink jelentése, avagy hogyan is válasszatok jelet az oviban. Jelek melyek befolyásolhatják akár a jövőnket is. Melyik jel passzol a…

Avagy szenzomotoros fejlesztés otthon Előfordul, hogy néha nehéz lekötni a gyerekek figyelmét főleg, ha különböző korosztályról van szó és nem tudunk kimozdulni otthonról. Összeszedtem pár játékot, amit a család apraja-nagyja…

Ne maradj le a levelezőlistánkról!

Itt iratkozz fel, ha időben szeretnél értesülni...

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec
  • wp_woocommerce_session_

Összes tiltása
Összes engedélyezése
Bevásárlókosár0
Nincsenek termékek a kosárban!
Folytatom a vásárlást
0